 |
| Motionless In White - If It's Dead We'll Kill |
A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.
- Victor Hugo
- Victor Hugo
- Melyik a jobb? - kérdeztem felmutatva egy Sleeping With Sirens-ös és egy Fall Out Boy-os pólót. Ryan a temérdek poszterrel ellepett sötétlila falamon lévő Motionless In White plakátot tanulmányozta mosolyogva, makd felém fordult.
- A FOB-os. Miért öltözöl ki ennyire? - nézett rám furcsán. Vállat vontam, majd besiettem a fürdőszobába. Megszárítottam a hajam, rekordgyorsasággal felöltöztem, befűztem az övem, majd sebesen kisminkeltem magam. A fürdőből kirohanva felkaptam a földön heverő bőrdzsekimet és szegecses sapkámat, majd az íróasztalomon mindent szétdobálva kerestem meg napszemüvegemet. - Mehetünk. - fordultam Ryan felé zihálva. Ajkaim 'o' alakot formálva elnyíltak egymástól, orrlyukaim kitágultak, szemeim kikerekedtek s torkom hirtelen száraz és kaparó lett.
- A FOB-os. Miért öltözöl ki ennyire? - nézett rám furcsán. Vállat vontam, majd besiettem a fürdőszobába. Megszárítottam a hajam, rekordgyorsasággal felöltöztem, befűztem az övem, majd sebesen kisminkeltem magam. A fürdőből kirohanva felkaptam a földön heverő bőrdzsekimet és szegecses sapkámat, majd az íróasztalomon mindent szétdobálva kerestem meg napszemüvegemet. - Mehetünk. - fordultam Ryan felé zihálva. Ajkaim 'o' alakot formálva elnyíltak egymástól, orrlyukaim kitágultak, szemeim kikerekedtek s torkom hirtelen száraz és kaparó lett.
- Mi ez? - kérdezte. Arcáról szomorúságot, haragot, aggódást és mindezek mellett szeretetet tudtam leolvasni.
- R-ryan...É-én... - dadogtam.
- Mutasd a csuklód! - mondta mérgesen, s a véres törölközőt eldobva felém sietett.
- Nem! - ráztam meg a fejem hatalmas gombóccal a torkomban, s elrejtettem kezemet hátam mögé.
- Ne szórakozz, mutasd! - emelte fel a hangját, s megragadta karomat. Akárhogy is próbáltam kirántani csuklóm szorításából, de hiába, erősebb volt nálam. Felhúzta bőrdzsekim ujját, majd a temérdek szilikonkarkötőt is. Megrázta a fejét, s elengedte karomat. Szégyenemben lesütöttem szemeim. Azt kívántam bárcsak megnyílna a lábam alatt a föld. Mintha valaki ráült volna mellkasomra. Azt hittem elmegy. Hogy soha többé nem akar látni. Hogy örökre elkönyvelt egy nyomorult kis csitrinek. De nem ment. Ehelyett ott álltam, könnyes szemekkel, Ryan pedig csalódottan figyelt engem. Hirtelen megragadta derekamat, s szorosan magához szorított. Görcsösen kapaszkodtam fekete Misfits-es pulcsijának hátuljába. - Sajnálom. - motyogta. Pontosan tudtam, mire gondol. Nem arra, hogy megnézte a vágásokat. Hanem a vágásokra. Tudta, milyen állapotban kell lennie valakinek ahhoz, hogy bántsa magát. Mert Ő is átélte ezt. - Nem fogom engedni, hogy rosszul legyél, Rose. - suttogta. Kicsit eltolt magától, hogy szemembe tudjon nézni, és megragadta vállaimat. - Enni fogsz! És abbahagyod a vagdosást! És nem fogsz egész nap a szintén depis barátaiddal bent ülni és inni meg drogozni! Ki fogsz mozdulni! És Ők is! - mondta határozott hangon, és kicsit megrázott. Bólintottam. - Na, ne sírj, még elkened a sminked! - mosolyodott el halványan. Felnevettem, és nyomtam egy puszit arcára. Miután Ryan begyűjtötte az összes pengémet, lerohantam a lépcsőn Ryan-nel nyomomban és felkaptam a cipőm.
- Nem tudom, hogy anyu itthon van-eee... - mondta elnyújtva az 'e' betűt miközben behajoltam a nappaliba. - Nem úgy tűnik. Akkor mindegy.
Kiléptünk a kissé hűvös októberi estébe. Csupán az utcalámpák fénye világította meg az utcát. Kulcsra zártam magunk mögött az ajtót, majd elindultunk. Ryan barátságosan átölelte a vállam. A kapun kilépve megpillantottam néhány alakot. A halovány fény csak részben világított rá arcukra, de felismertem Őket. Zack állt középen, arcán gonosz mosollyal, bal oldalán Chloe, hosszú barna haját narancssárga sapka alá rejtette. Egyik vastagon megrajzolt szemöldökét felvonva nézett. Zack jobb oldalán állt Dean. Zsebre dugott kézzel figyelt, OBEY feliratú sapkája félre csúsztatva takarta fekete haját, mely temérdek zselé hatására meredezett az ég felé.
- Bassza meg... - sziszegtem.
- Mi az? - kérdezte értetlenül Ryan.
- Egy osztályba járok velük. A középső a... az exem. - motyogtam a zavartan.
- A szöszi? - kérdezte visszafojtott vigyorral.
- Igen, de... mindegy, menjünk! - mondtam, s elindultam magammal rángatva az értetlen fiút.
- Hé, Campbell! - hallottam meg hirtelen Zack hangját. Nagy levegőt vettem és szembe néztem triumvirátusukkal. - Csá, haver! - intett Ryan-nek is, aki csak biccentett.
- Fura lány vagy, tudod... - nézett rám fintorogva Chloe. - Mintha... nem is tudom... az Ördög lánya? - vihogott fel, mire Zack és Dean is elröhögték magukat.
- Add át neki az üdvözletem! - biccentett Dean.
- Na, ide figyeljetek! - engedett el Ryan,s kissé maga mögé tolt. - Mit képzeltek magatokról? Hogy olyan menők vagytok? Mégis mitől? Hogy úgy néztek ki, mint minden szembe jövő ember? Hogy nem olvastok? Hogy ha megkérdezném, egy vers idézetet sem tudnátok felmondani? Hogy szarul tanultok? Tudjátok mit? Ez talán szerintetek menő, de elmondok nektek egy nagy titkot! Nem az! Kinevetitek, mert más! Mert felmeri vállalni, hogy Ő igenis ilyen. De a szívetek mélyén, azt kívánjátok, bár Ti is ilyen bátrak lennétek. Ezért bántjátok, azt, aki megteszi, amit Ti nem mertetek. De ezzel aztán nem mentek sokra. Semmik vagytok. Ha már nem lesz semmitek, csak Ti magatok, hogyan fogjátok elrejteni, hogy valójában milyen kibaszott üresek vagytok, hm?! Ha jót akartok magatoknak, békén hagyjátok! - a végére már valósággal üvöltött, megtörve a kis csöndes utca halk varázsát.
- Ryan... - motyogtam. - Menjünk! - megfogtam kezét miközben a halálra rémült hármast bámultam. Ryan még vetett rájuk egy nem túl barátságos pillantást, majd megfordult és tovább indultunk. - Köszönöm... - suttogtam.
- Mi történt köztetek? - kérdezte átkarolva derekam.
- Mármint kivel? - nyeltem nagyot.
- A szöszkével.
- Semmi. - vágtam rá feltűnően gyorsan. Ryan összevont szemöldökkel nézett rám. Sóhajtottam egy nagyot majd úgy döntöttem, úgysincs mit veszítenem. - Megvert.
- M-mi? - torpant meg Ryan.
- Kérlek, ne is foglalkozz ezzel! - ráztam meg a fejem, majd tovább húztam. Jött ugyan, de teljességgel sokkolva volt. A hirtelen feltámadt szél arcomba fújta természetesen fekete hajamat, amit egyik kezemmel folyamatosan próbáltam arrébb tenni, hogy mogyoróbarna szemeimmel lássak is valamit. Talán negyedórát gyalogolhattunk, mikor Ryan megállt egy ház előtt. - Szedd össze magad, és könyörgöm ne mondd el senkinek! - néztem rá. Bólintott, majd beléptünk a kapun.
- Amúgy Josh-nál vagyunk. - mondta, mikor behúzott a ház ajtaján. Otthonosan mozgott, egyből egy lefelé vezető lépcsőhöz vezetett. Lentről hangos nevetés és beszélgetés hallatszott. Gyomromban hirtelen görcsöt éreztem, nem csak Ricky, hanem a többiek miatt is.
- Megjöttünk! - kiáltott fel ünnepélyesen Ryan, ahogy leértünk az alagsorba. Az egyik falnál egy kissé szakadt kanapé, messzebb egy csocsó. Helyett kapott az egyik sarokban egy kis hűtő, a kanapéval szemben egy ősrégi televízió. A falak tele voltak rakva ferde, itt-ott félig leszakadt poszterekkel. De a legszembetűnőbbek a hangszerek voltak. Egy dobfelszerelés, egy szintetizátor és három gitárállvány, rajtuk gitárral. Később pillantottam csak meg a falnak támasztott akusztikus gitárokat. A középpontban egy mikrofonállvány volt, rajta a mikrofonnal.
- Csajt hoztál a próbára? - kérdezte tetetett rémüldözéssel Ghost, mire mindenki felnevetett, majd felálltak és bemutatkoztak. Mindenki egy-egy öleléssel köszöntött, majd mikor Ricky következett, mintha megállt volna az idő. Olyan régen nem láttam, annyira hiányzott már. De most, hogy ott volt, nem tudtam mit kezdeni. Szívem a megszokott ezerszeresével dobogott, s a szokásosnál gyorsabban vettem a levegőt. Majd hirtelen megtört a jég, s nyakába borultam. Megmarkoltam HIM-es pólójának hátulját, miközben Ő derekamat szorította. Sokáig csak ott álltunk, nem volt külvilág, csak mi ketten. Jó volt. Tetszett az illata, tetszett, ahogy szorosan magához ölelt, ahogy nem akart elengedni. Végül mégiscsak elváltunk egymástól, és mélyen egymás szemébe néztünk. Lábujjhegyre álltam és nyomtam egy puszit szája sarkába. Elmosolyodott, ami engem is vigyorgásra késztetett.
- Na, tubicáim, rebbenjetek szét. - szólt oda Chris a mikrofon mögül. Ekkor vettem észre, hogy már mindenki elfoglalta a helyét, Ricky-t kivéve. Zavartan lesütöttem szemeim, s szerintem el is pirultam. Alsó ajkamat beharapva huppantam le a fotelbe, és magam mellé tettem kabátom és sapkám. - Mit szeretnél, mit játsszunk? - kérdezte barátságosan Chris.
- Legyen az If It's Dead We'll Kill. - vágtam rá. Vinny a dobok mögül beszámolt, majd rázendítettek. Csodálatosan játszottak. Josh ész nélküli ütögetései alatt tökéletesen szólaltak meg a billentyűk, Vinny össze-vissza kapkodott, s ugyanezt a hatást érte el. Devin, Ryan és Ricky mintha erre születtek volna, fénysebességgel váltogatták az akkordokat, míg Chris fantasztikus magabiztossággal énekelt. Mindenki csodás volt, de mégis Ricky vonzotta legjobban a tekintetem. Ahogy koncentrált, és ahogy éneklés közben nyakán kidagadtak az erei. Néhányszor rám nézett a dal közben, de Én olyankor gyorsan elkaptam a tekintetem.
Még eljátszottak egy-két dalt a kérésemre, például a Creatures-t, az Unstopable-t és az Underdog-ot, az örök kedvenceimet. Minden percét élveztem, hogy ott lehetek, hogy látom és hallom Őket. Soha nem tudtam elmenni egy koncertjükre sem, de biztos vagyok benne, hogy ez jobb volt egy koncertnél. Akkor csak nekem játszottak, senki másnak. Életem egyik legjobb estéje volt.
- Hogy tetszett? - ült le mellém zihálva Vinny, s egyik karjával átkarolta vállam.
- Wow... - mondtam, mire elnevette magát. - Na jó Vinny, bocsánat de büdös vagy és izzadt, vedd le rólam a kezed! - löktem le magamról a karját nevetve, mire mindenki felröhögött.
- Akkor felmegyek valami kajáért. Josh, gyere már, nem tudom mit szabad megenni. - Josh bólintott, és mindketten felmentek az emeletre. Ezúttal Ricky ült mellém, Ő is átkarolta vállamat, de Ő közelebb is húzott magához, így fejem mellkasára került, amit valljuk be, nem bántam.
- Én is büdös vagyok és izzadt? - kérdezte vihogva.
- Igen. - fintorogtam, majd megpróbáltam kiszabadulni öleléséből, de nevetve visszatartott. Egyébként nem volt se büdös, se izzadt. Jó illata volt, mint mindig.
- Srácok, menjünk fel mi is enni valamit! - szólalt meg hirtelen Ryan. Chris ránk nézett, majd felállt a földről, ahol eddig ült. Devin egy ideig értetlenül kapkodta a tekintetét, végül Chris halk 'gyere már!'-jára elindult velük.
Percekig csak ültünk Ricky-vel, s míg Én finom illatát szívtam be lehunyt szemmel, Ő oldalamat simogatta s állát fejem búbján pihentette.
- Van tetkóm. - mondtam hirtelen, magam sem tudom miért, talán, hogy megtörjem a csendet.
- Igen? - kérdezte Ricky felvont szemöldökkel.
- Ühüm. - ültem fel. - Nézd! - hátat fordítottam neki s tarkómról felhajtottam a hajam. Egy "Open your mind before your mouth" felirat díszelgett rajta. Tizenhat évesen csináltattam, nemsokkal azután, hogy kijött a Motionless In White Immaculate Misconception című dala.
Hallottam, ahogy Ricky felkuncog, majd éreztem kezét karjaimon. Nagyot nyelve leengedtem hajam, pont mielőtt megéreztem volna meleg leheletét nyakamon. Kirázott a hideg és libabőrös lettem. Hirtelen puha ajkaival apró csókot nyomott nyakamra, majd még egyet és még egyet. Kezeivel derekamba markolt, míg fejemet hátradöntöttem vállára. Szívni kezdte nyakamat, s pontosan tudtam, hogy látszódni fog, de nem érdekelt. Halkan felnyögtem meleg nyelvét bőrömön érezve. Szemeim lassan lecsukódtak, s hátranyúlva nyaka köré fontam karjaimat. Egyre mohóbban szívta a vékony bőrt, s Én egyre hangosabban nyögdécseltem. Az ezt követő tettemet, soha nem fogom megbánni, soha.
- Szeretlek. - nyögtem.
Kiléptünk a kissé hűvös októberi estébe. Csupán az utcalámpák fénye világította meg az utcát. Kulcsra zártam magunk mögött az ajtót, majd elindultunk. Ryan barátságosan átölelte a vállam. A kapun kilépve megpillantottam néhány alakot. A halovány fény csak részben világított rá arcukra, de felismertem Őket. Zack állt középen, arcán gonosz mosollyal, bal oldalán Chloe, hosszú barna haját narancssárga sapka alá rejtette. Egyik vastagon megrajzolt szemöldökét felvonva nézett. Zack jobb oldalán állt Dean. Zsebre dugott kézzel figyelt, OBEY feliratú sapkája félre csúsztatva takarta fekete haját, mely temérdek zselé hatására meredezett az ég felé.
- Bassza meg... - sziszegtem.
- Mi az? - kérdezte értetlenül Ryan.
- Egy osztályba járok velük. A középső a... az exem. - motyogtam a zavartan.
- A szöszi? - kérdezte visszafojtott vigyorral.
- Igen, de... mindegy, menjünk! - mondtam, s elindultam magammal rángatva az értetlen fiút.
- Hé, Campbell! - hallottam meg hirtelen Zack hangját. Nagy levegőt vettem és szembe néztem triumvirátusukkal. - Csá, haver! - intett Ryan-nek is, aki csak biccentett.
- Fura lány vagy, tudod... - nézett rám fintorogva Chloe. - Mintha... nem is tudom... az Ördög lánya? - vihogott fel, mire Zack és Dean is elröhögték magukat.
- Add át neki az üdvözletem! - biccentett Dean.
- Na, ide figyeljetek! - engedett el Ryan,s kissé maga mögé tolt. - Mit képzeltek magatokról? Hogy olyan menők vagytok? Mégis mitől? Hogy úgy néztek ki, mint minden szembe jövő ember? Hogy nem olvastok? Hogy ha megkérdezném, egy vers idézetet sem tudnátok felmondani? Hogy szarul tanultok? Tudjátok mit? Ez talán szerintetek menő, de elmondok nektek egy nagy titkot! Nem az! Kinevetitek, mert más! Mert felmeri vállalni, hogy Ő igenis ilyen. De a szívetek mélyén, azt kívánjátok, bár Ti is ilyen bátrak lennétek. Ezért bántjátok, azt, aki megteszi, amit Ti nem mertetek. De ezzel aztán nem mentek sokra. Semmik vagytok. Ha már nem lesz semmitek, csak Ti magatok, hogyan fogjátok elrejteni, hogy valójában milyen kibaszott üresek vagytok, hm?! Ha jót akartok magatoknak, békén hagyjátok! - a végére már valósággal üvöltött, megtörve a kis csöndes utca halk varázsát.
- Ryan... - motyogtam. - Menjünk! - megfogtam kezét miközben a halálra rémült hármast bámultam. Ryan még vetett rájuk egy nem túl barátságos pillantást, majd megfordult és tovább indultunk. - Köszönöm... - suttogtam.
- Mi történt köztetek? - kérdezte átkarolva derekam.
- Mármint kivel? - nyeltem nagyot.
- A szöszkével.
- Semmi. - vágtam rá feltűnően gyorsan. Ryan összevont szemöldökkel nézett rám. Sóhajtottam egy nagyot majd úgy döntöttem, úgysincs mit veszítenem. - Megvert.
- M-mi? - torpant meg Ryan.
- Kérlek, ne is foglalkozz ezzel! - ráztam meg a fejem, majd tovább húztam. Jött ugyan, de teljességgel sokkolva volt. A hirtelen feltámadt szél arcomba fújta természetesen fekete hajamat, amit egyik kezemmel folyamatosan próbáltam arrébb tenni, hogy mogyoróbarna szemeimmel lássak is valamit. Talán negyedórát gyalogolhattunk, mikor Ryan megállt egy ház előtt. - Szedd össze magad, és könyörgöm ne mondd el senkinek! - néztem rá. Bólintott, majd beléptünk a kapun.
- Amúgy Josh-nál vagyunk. - mondta, mikor behúzott a ház ajtaján. Otthonosan mozgott, egyből egy lefelé vezető lépcsőhöz vezetett. Lentről hangos nevetés és beszélgetés hallatszott. Gyomromban hirtelen görcsöt éreztem, nem csak Ricky, hanem a többiek miatt is.
- Megjöttünk! - kiáltott fel ünnepélyesen Ryan, ahogy leértünk az alagsorba. Az egyik falnál egy kissé szakadt kanapé, messzebb egy csocsó. Helyett kapott az egyik sarokban egy kis hűtő, a kanapéval szemben egy ősrégi televízió. A falak tele voltak rakva ferde, itt-ott félig leszakadt poszterekkel. De a legszembetűnőbbek a hangszerek voltak. Egy dobfelszerelés, egy szintetizátor és három gitárállvány, rajtuk gitárral. Később pillantottam csak meg a falnak támasztott akusztikus gitárokat. A középpontban egy mikrofonállvány volt, rajta a mikrofonnal.
- Csajt hoztál a próbára? - kérdezte tetetett rémüldözéssel Ghost, mire mindenki felnevetett, majd felálltak és bemutatkoztak. Mindenki egy-egy öleléssel köszöntött, majd mikor Ricky következett, mintha megállt volna az idő. Olyan régen nem láttam, annyira hiányzott már. De most, hogy ott volt, nem tudtam mit kezdeni. Szívem a megszokott ezerszeresével dobogott, s a szokásosnál gyorsabban vettem a levegőt. Majd hirtelen megtört a jég, s nyakába borultam. Megmarkoltam HIM-es pólójának hátulját, miközben Ő derekamat szorította. Sokáig csak ott álltunk, nem volt külvilág, csak mi ketten. Jó volt. Tetszett az illata, tetszett, ahogy szorosan magához ölelt, ahogy nem akart elengedni. Végül mégiscsak elváltunk egymástól, és mélyen egymás szemébe néztünk. Lábujjhegyre álltam és nyomtam egy puszit szája sarkába. Elmosolyodott, ami engem is vigyorgásra késztetett.
- Na, tubicáim, rebbenjetek szét. - szólt oda Chris a mikrofon mögül. Ekkor vettem észre, hogy már mindenki elfoglalta a helyét, Ricky-t kivéve. Zavartan lesütöttem szemeim, s szerintem el is pirultam. Alsó ajkamat beharapva huppantam le a fotelbe, és magam mellé tettem kabátom és sapkám. - Mit szeretnél, mit játsszunk? - kérdezte barátságosan Chris.
- Legyen az If It's Dead We'll Kill. - vágtam rá. Vinny a dobok mögül beszámolt, majd rázendítettek. Csodálatosan játszottak. Josh ész nélküli ütögetései alatt tökéletesen szólaltak meg a billentyűk, Vinny össze-vissza kapkodott, s ugyanezt a hatást érte el. Devin, Ryan és Ricky mintha erre születtek volna, fénysebességgel váltogatták az akkordokat, míg Chris fantasztikus magabiztossággal énekelt. Mindenki csodás volt, de mégis Ricky vonzotta legjobban a tekintetem. Ahogy koncentrált, és ahogy éneklés közben nyakán kidagadtak az erei. Néhányszor rám nézett a dal közben, de Én olyankor gyorsan elkaptam a tekintetem.
Még eljátszottak egy-két dalt a kérésemre, például a Creatures-t, az Unstopable-t és az Underdog-ot, az örök kedvenceimet. Minden percét élveztem, hogy ott lehetek, hogy látom és hallom Őket. Soha nem tudtam elmenni egy koncertjükre sem, de biztos vagyok benne, hogy ez jobb volt egy koncertnél. Akkor csak nekem játszottak, senki másnak. Életem egyik legjobb estéje volt.
- Hogy tetszett? - ült le mellém zihálva Vinny, s egyik karjával átkarolta vállam.
- Wow... - mondtam, mire elnevette magát. - Na jó Vinny, bocsánat de büdös vagy és izzadt, vedd le rólam a kezed! - löktem le magamról a karját nevetve, mire mindenki felröhögött.
- Akkor felmegyek valami kajáért. Josh, gyere már, nem tudom mit szabad megenni. - Josh bólintott, és mindketten felmentek az emeletre. Ezúttal Ricky ült mellém, Ő is átkarolta vállamat, de Ő közelebb is húzott magához, így fejem mellkasára került, amit valljuk be, nem bántam.
- Én is büdös vagyok és izzadt? - kérdezte vihogva.
- Igen. - fintorogtam, majd megpróbáltam kiszabadulni öleléséből, de nevetve visszatartott. Egyébként nem volt se büdös, se izzadt. Jó illata volt, mint mindig.
- Srácok, menjünk fel mi is enni valamit! - szólalt meg hirtelen Ryan. Chris ránk nézett, majd felállt a földről, ahol eddig ült. Devin egy ideig értetlenül kapkodta a tekintetét, végül Chris halk 'gyere már!'-jára elindult velük.
Percekig csak ültünk Ricky-vel, s míg Én finom illatát szívtam be lehunyt szemmel, Ő oldalamat simogatta s állát fejem búbján pihentette.
- Van tetkóm. - mondtam hirtelen, magam sem tudom miért, talán, hogy megtörjem a csendet.- Igen? - kérdezte Ricky felvont szemöldökkel.
- Ühüm. - ültem fel. - Nézd! - hátat fordítottam neki s tarkómról felhajtottam a hajam. Egy "Open your mind before your mouth" felirat díszelgett rajta. Tizenhat évesen csináltattam, nemsokkal azután, hogy kijött a Motionless In White Immaculate Misconception című dala.
Hallottam, ahogy Ricky felkuncog, majd éreztem kezét karjaimon. Nagyot nyelve leengedtem hajam, pont mielőtt megéreztem volna meleg leheletét nyakamon. Kirázott a hideg és libabőrös lettem. Hirtelen puha ajkaival apró csókot nyomott nyakamra, majd még egyet és még egyet. Kezeivel derekamba markolt, míg fejemet hátradöntöttem vállára. Szívni kezdte nyakamat, s pontosan tudtam, hogy látszódni fog, de nem érdekelt. Halkan felnyögtem meleg nyelvét bőrömön érezve. Szemeim lassan lecsukódtak, s hátranyúlva nyaka köré fontam karjaimat. Egyre mohóbban szívta a vékony bőrt, s Én egyre hangosabban nyögdécseltem. Az ezt követő tettemet, soha nem fogom megbánni, soha.
- Szeretlek. - nyögtem.
