5. fejezet - Mi történik velem?

Bring Me The Horizon -
Deathbeds

Az emberi csók egyszerű üzenetváltás, s az ember néha nagyon szomorú üzenetet kap.
- Ady Endre

Sóhajtva felkeltem az ágyból, s szekrényem elé léptem. Kiválasztottam egy adag ruhát, amit bevittem magammal a fürdőszobámba. Gyorsan lezuhanyoztam, jó alaposan fogat mostam, majd kisminkeltem magam. Visszamentem a szobámba, ahol bepakoltam a táskámba. Még éreztem az alkohol hatását, és a heroin valamint a nikotin utáni vágyat. Hányingerem volt, fájt a fejem és szédültem. Kicsit leültem az ágyamra, majd hirtelen kijött belőlem az éjszaka elfogyasztott alkohol. 
- Kurva életbe már. - üvöltöttem, s ököllel beleütöttem a falba. Felszisszentem a hirtelen fájdalomra, majd bevettem egy fejfájás csillapítót. 

- Akkor osztom a-val és beszorzom d-vel. - válaszoltam a tanár kérdésére.
- Felejtsd már el az a-t. - sóhajtott fel. Paris, akivel együtt volt órám, felkuncogott.
- Ha olyan kurva okos vagy, oldd meg te! - néztem rá szemrehányóan.
- C-t osztam d-vel és szorzom b-vel. - mondta. 
- Nagyon jó, Paris. - dicsérte meg a tanár. A szőke ribanc gúnyosan rám mosolygott, míg Én elegánsan bemutattam neki. 
- Campbell, igazgatóiba, most! - mondta szigorúan Mrs Dawson. Nyugodtan felálltam, felkaptam a kabátom és a táskám, majd kisétáltam a teremből, de nem az igazgatóiba, hanem az udvarra, onnan pedig az utcára. Meggyújtottam egy szált cigit, és leültem a kapunak döntve hátam. Lehunytam szemem, s nagyot szívtam cigimből. Megnyugtatott, ahogy a nikotin átjárta tüdőmet. Kifújtam a füstöt. Éreztem, hogy valaki leül mellém, de nem nyitottam ki szemem. 
- Akárki is vagy, takarodj az öt méteres körzetemből. - mondtam semmitmondó hangon. - Hacsak nem Oli Sykes vagy. Akkor azt csinálsz velem amit akarsz. - a mellettem ülő személy felkuncogott, s egyből felismertem. Szemeim kipattantak, s zavartan néztem Ricky-re. 

- Öhm... - kezdtem. - Bocsánat a tegnap estéért, ténlyeg, Én...

- Nyugi, velem is megtörtént már. - nevetett. 

- És bocsi, hogy úgy felajánlottam magam, meg ilyesmi, nem voltam magamnál, nem vagyok ám ekkora ribanc, csak... - magyarázkodtam.

- Hé, semmi baj. - nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel. - Hidd el, felmentem volna, csak nem akartam kihasználni, hogy ittál. - röhögött fel. Kínosan felkuncogtam, majd fejemet elfordítva beleszívtam cigimbe. - Nyugtass meg, hogy már végzős vagy!

- Ühüm... Tizennyolc vagyok. - bólintottam.

- Nem kéne órán lenned? 

- Ahelyett, hogy Ricky Horror-ral lógjak? - vontam fel fél szemöldököm. - Komolyan? - felnevetett. 

- Ugye jól vagy? - kérdezte. - Mármint az este után. 

- Ja. Kicsit fáj a fejem, de... Jól vagyok. - felhúztam vékony lábaim, s államat térdemre támasztottam. Kínos csend következett. Ricky feszengett, míg Én nyugtalanul szívtam a cigimet. - Öhm... Sétálunk egyet? - nyomtam el a cigim, majd felpattantam. Ricky elmosolyodott és felállt. 

- Na és mond, mit keresett egy tizennyolc éves lány hétköznap részegen a belvárosban? - kérdezte meggyújtva egy cigit. Mélyen beleszívott, majd kifújta a füstöt. Írtó jól nézett ki. 

- Hosszú történet, hogy hogy jutottam idáig. - szívtam bele saját cigarettámba.

- Van időnk. - mosolygott rám. 

- Nem szívesen nyílok meg... Nem, nem veled van baj, hidd el, ne nézz így! Csak... Nem bízom meg az emberekben. Csak Kurt-ben, meg Louis-ban. A legjobb barátaim. Igen, fiúk, a lányok utálnak. Kurt hippi, Lou emo... Imádom Őket. Mióta... Mióta az történt, ami miatt ilyen vagyok, mindig mellettem állnak. Mindenen átsegítenek. Ne mosolyogj! Tudom, most az hiszed valami önsajnáltató tinédzser vagyok, de nem! Nem ismersz, ne ítélj előre! Nem tudod, min mentem keresztül. Bár már nem fáj.  - újra beleszívtam cigarettámba, majd karika alakban kifújtam. - Olyan, mintha egy ideje csak úgy eltűntek volna az érzéseim. - motyogtam leülve egy padra, Ricky pedig leült mellém.

- Mi történt? - kérdezte aggódó arccal. Megráztam a fejem.
- Nem érdekes.
- De, az, mert így tönkretett Téged. - vette kezébe enyémet. Kirázott a hideg hirtelen érintésétől, így gyorsan visszahúzta kezét. - Megakarlak ismerni, Rose. - mondta halkan. Gúnyosan felhorkantam, majd újra beleszívtam cigimbe. - Kérlek, ne legyél, ilyen elutasító! Nem tudom, mi történt veled, de bennem megbízhatsz, esküszöm! - közelebb jött hozzám, s Én felé fordultam. Arca csak néhány centiméterre volt enyémtől. Ajkaira fújtam a bent tartott füstöt. Ajkait lassan enyémekre nyomta. Ajkaink éppen hogy súrolták egymást, de hasam bizseregni kezdett. Csókold meg! Most! mondta egy kis hang a fejemben, de ehelyett felpattantam, és egy 'Mennem kell!' felkiáltással megfordultam és hazaszaladtam.  

4. fejezet - Találkozás Istennel

Green Day -
Boulevard Of Broken Dreams

 Részeg ember nem hazudik, ami a szívén, az a nyelvén.

 - Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Nem tudtam merre megyek, csak mentem előre és nem álltam meg. Meggyújtottam egy szál cigit, s meghúztam a vodkás üveget. Minden irányból férfiak szóltak utánam, de nem érdekeltek, csak mentem tovább. A lábaimat teljesen lejártam, hányingerem volt a herointól és éreztem, hogy szükségem van egy adagra. De csak mentem, ittam és cigiztem. Nem tudtam mennyi az idő, vagy hol vagyok, de nem is érdekelt. Egyszer csak megláttam egy templomot. Felnevettem és újra meghúztam az üveget. Eldobtam a cigarettát, s felsétáltam a lépcsőn. Kinyitottam az óriási faajtókat, s beléptem az épületbe. Újra meghúztam az üveget, és elindultam az oltár felé.
- Te ott! - szóltam nevetve a nekem háttal álló alaknak. - Ha Te vagy Isten, beszélnünk kéne. - röhögtem fel. A fiú megfordult. Hosszú fekete haja volt, szemei világos kékek, már-már fehérek voltak. Alsó ajkán dupla piercing díszelgett. Felvont szemöldökkel nézett rám, de ajkain apró mosoly bujkált. - Szerintem gyónnom kéne. - mondtam először teljesen komolyan, majd felröhögtem. - Mert nemrég olyan adag heroint nyomtam magamba, hogy utána vagy tíz percig csak hánytam. Ja, meg most is kicsit be vagyok rúgva. Mondjuk tényleg csak picit. - nevetgéltem. - És szerintem azt a vadidegen csávót sem látom újra, aki megdugott a sikátorban. - röhögtem. A srác elindult felém és kivette a kezemből az üveget. - Hé, mi a faszt csinálsz? - kérdeztem utána kapva.
- Hazaviszlek. - nevetett fel. - Már hajnali négy van. - Átdobta egyik karomat a vállán, és átfogta derekam. Kisétáltunk a templomból, majd a fiú megállt. - Merre laksz? - kérdezte.
- Valahol arrafelé. - mutattam egy irányba. A fiú fejét rázva felnevetett. Elindultunk abba az irányba, amit mutattam. Felnéztem a srácra, aki pedig lenézett rám. - Amúgy szép a szemed. - mondtam kuncogva. - Meg tetszik a hajad. És a piercinged. Meg jó a sminked. - nevettem fel. - És szép a szád. - kuncogva elfordította fejét. Hirtelen lelöktem karjait magamról, s elfordulva egy ház tövébe hánytam. A fiú elvette hajamat arcom elől, majd mikor befejeztem adott egy zsebkendőt. Elfogadtam s letöröltem arcom. Csendben mentünk tovább, amíg meg nem világosodtam.
- Baszki, te nem Ricky Horror vagy? - kérdeztem nevetve. Majdnem elestem a saját lábamban, így gyorsan utánam nyúlt s elkapott. - Tudod, a Motionless In White-ból.
- Tudom. - nevetett. - És igen, Ricky vagyok. - újra átfogta derekam, s támogatott.
- Bassza meg. - röhögtem. - Tökre szeretlek titeket. Sőt, egyébként rohadt nagy rajongó vagyok. - nevetgéltem össze-vissza. Tulajdonképp fel sem fogtam, hogy most éppen mi is történik. Amíg hazafelé mentünk, folyamatosan beszéltem. Az életemről, anyámról, apámról, Zack-ről, Lou-ról, Kurt-ről s a többi. - Asszem itt lakom. - álltam meg a házam előtt.
- Asszed vagy itt laksz? - kérdezte Ricky felvont szemöldökkel.
- Megnézem, hogy jó-e a kulcs a zárba. - nevettem fel, s előkotortam zsebemből a kulcsomat. Néhányszor elejtettem, mielőtt beletudtam tenni a zárba. Miután kinyitottam az ajtót, megfordultam és nekidőltem az ajtófélfának. - Nem jössz fel? - kuncogtam.
- Majd még találkozunk. - mondta nevetve Ricky, majd intett egyet, s elindult a másik irányba.
- Ahj... - sóhajtottam, majd bementem. Lerúgtam bakancsomat, majd becsuktam az ajtót és felmentem a szobámba. Anya már aludt. Bementem a szobámba, lerúgtam shortomat. Ledobtam ágyamról a még délutáni vagdosásra használt véres törölközőt, s befeküdtem az ágyamba. Nem tudtam aludni, folyamatosan csak forgolódtam. Egy alkalommal, mikor oldalamról hátamra fordultam, egy alakot pillantottam meg a sötétben. Felsikítottam, s felkapcsoltam a lámpát. Zack állt az ággyal szemben, s engem nézett.
- Menj innen! - sikítottam.
- Egy ribanc vagy, Rose, egy óriási ribanc. Öld meg magad, Sátánista nyomorék. - mondta nyugodtan. Arca eltorzult, s Paris arcát láttam immár.
- Kurva vagy. - nevetett. - Mindenkinek jobb lenne, ha meghalnál. - sikítoztam, ütöttem a fejem, téptem a hajam, de immár mindkettejüket láttam ás hallottam.
- Hagyjatok békén! - zokogtam hajamat tépve. - Menjetek innen! - sikítottam.
- Kussolj már el! - ordított anyám a szomszéd szobából. Mikor kinyitottam szemeim, már egyikőjük sem volt ott. Hangosan ziháltam. Csak hallucináltam. Nyugtattam magam. Az elvonási tünetek. Kifújtam a bent tartott levegőt. Majd megszólalt az ébresztőórám. 

3. fejezet - Nekünk már semennyi nem elég

The Pretty Reckless - Medicine

Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt - ez az alaptézis, de mi van akkor, ha már kapásból a nyomorban élsz hajléktalanként? - Pőcze Flóra

Újra meghúztam a vodkás üveget, majd tovább adtam Kurt-nek, aki pedig Lou-nak. Már teljesen elvoltunk ázva, mikor előkerültek a tűk és a füves cigik. Nekünk már semmi sem volt elég. A cigiket szintén adogattuk egymásnak, majd a heroin következett. Miután befecskendeztem karomba a folyadékot, eufórikus érzés kerített hatalmába. Hanyat feküdtem fekete szőnyegemen és üvegesen bámultam a plafont. Jól éreztem magam. Légzésem és szívverésem lelassult, ajkaim kiszáradtak, izmaim elernyedtek és teljesen kábult állapotba estem. Hallottam a többiek lassú légzését. Órákig csak bámultuk a plafont. Egyszer csak Louis felnevetett. Egyre hangosabban nevetett és nem hagyta abba. Erre Kurt is rákezdett. Néhány perc múlva már Én is velük nevettem a semmin. Csak nevettünk és nevettünk, amíg hirtelen fel nem ültem és elegánsan magam elé nem hánytam. Ruháim, hajam és szőnyegem tiszta hányás lett.

- Kurva élet. - motyogtam. Kurt felnevetett rajtam. - Szerinted ez vicces? - kérdeztem feltápászkodva. Néhányszor megtántorodtam, s végül nekidőltem a falnak. Louis is magához tért, s már nyúlt is a vodkás üveg után. - Baszd meg. - öklendeztem mielőtt sugárban kezdtem hányni.  Térdemnek támaszkodtam, s kiköhögtem a maradékot.  Megtöröltem a szám, amivel sikeresen elkentem az undorító ragacsot az arcomon.

- Kurt, baszki, térj már magadhoz! - rázta meg kábán Lou a hippi vállát, aki ügyetlenül feltápászkodott s a fürdőszobám felé vette az irányt, de útközben kidobta a taccsot.

- Ezt most hogy a faszba takarítsam fel? - nyögtem még erőtlenül.

Miután teljesen magunkhoz tértünk feltakarítottuk a hányást. A tűket és az üvegeket otthagytuk. A fiúk nyolckor hazamentek, Én pedig ezután lezuhanyoztam, hajat mostam és átöltöztem. Hollófekete hajamat megszárítottam és hagytam vállamra omlani. Felkentem fekete rúzsomat és pandastílusban kisminkeltem szemem. Kinyújtottam nyelvem, hogy szemügyre vegyem ottani piercingjeim, majd az orromban lévőt és ajkaim alatt lévőket is megigazgattam. Fekete körmeimet is szemügyre vettem.  Lebaktattam a lépcsőn, ahonnan a nappaliba. Anyám egy újabb pasival 'iszogatott' éppen.

- Hova tetted a pénzem? - álltam meg előtte. A pasas nem is figyelt rám, csak vedelt. Anyám elnevette magát, majd meghúzta a whisky-s üvegét. - Azt kérdeztem hova a faszba tetted a pénzem, baszd meg? - kiabáltam.

- Ott van a konyhapulton. - mondta idegesítően nevetve. Egy szó nélkül átmentem a konyhába, ahol valóban ott volt a pénz, bár húsz dollárral kevesebb, mint amennyi elraktam az ÉN ruhásszekrényembe. Felvettem a bakancsom, majd felkaptam a kulcsom és hangosan becsapva magam mögött az ajtót kiléptem az éjszakába. Első utam az italboltba vezetett, ahol vettem egy üveg vodkát. Kifizettem és útnak indultam. Nem tudtam merre megyek, csak úgy sétálgattam a forgalmas út mentén. Egy szívás a cigiből, egy húzás a vodkából...

- Hé, cica! - szólt utánam valaki. Megfordultam és egy nagyon helyes fiúval találtam szembe magam. Alig lehetett idősebb nálam, türkiz haja tökéletesen beállítva keretezte arcát. Szeme csillogott az alkoholtól. - Fájt mikor leestél a mennyből? - kérdezte kicsit akadozva.

- Nem, de felsértettem a térdem mikor a pokolból kúsztam ki. - röhögtem fel. - Van ennél jobb dumád is. - mondtam és meghúztam az üveget.

- Van kedved bemenni egy sikátorba és lezavarni egy gyors menetet? - kérdezte nevetve. Bólintottam egyet s megfogtam kezét. Behúztam a legközelebbi sikátorba, ahol nevetve nekidőltem a falnak.

- Hogy hívnak? - kérdezte a fiú és megtámaszkodott fejem mellet.

- Rose. - mondtam kacagva, s kigomboltam nadrágját.

- Milyen türelmetlen vagy, Rose. - nevetett fel Ő is. - Én Jason vagyok. - suttogta nyakamra, majd szívni kezdte. Felnyögtem. Kigombolta shortomat, s bugyimmal együtt letolta.

- Majd biztos összefutunk még. - intett egy utolsót Jason, majd tántorogva elindult az ellenkező irányba.

2. fejezet - Első nap

Three Days Grace - Animal I Have Become

Mindnyájan veszélyessé válunk, ha életerőnknek nincs lehetősége kifejeződni, ha rossz közérzetünket nincs lehetőségünk megosztani, és nincs, aki megértse. Az erőszak a visszafojtott élet bombája.
 - Thomas D'Ansembourg

Ez a nap is eljött végül. Már csak egy évet kell kibírnod. Gondoltam, de ez nem nyugtatott meg. Egy tizennyolc éves gót-punk-rock-grunge lány már hogyan bírna ki egy utolsó évet középiskolában? Zack is ott lesz. Hidegen hagyott. Egyszerűen csak nem érdekelt, hogy ott lesz-e, vagy nem. Már nem. Még utoljára végignéztem magamon. A ruhámmal teljesen megvoltam elégedve, de az alakommal még mindig nem. 168 centiméter voltam és eléggé sovány. Sőt, nagyon vékony. Túlságosan is, de nekem még mindig nem volt megfelelő. Feltettem még néhány karkötőt jobb csuklómra, hogy elrejtsék vágásaim, majd még egyszer megnéztem pandamaci sminkem. Felkaptam a táskám és lerobogtam a lépcsőn. Anya a nappaliban lévő kanapén feküdt valami pasival, teljesen részegen. Rá sem néztem. Nem bírtam Őt így látni. Hozzá kellett volna szoknom, tudom, de nem ment. Felvettem Converse-emet, bőrdzsekimet és sapkámat, majd el is indultam. 

Most biztos azon gondolkoztok, miből éltünk. Apám, aki itt hagyta ezt a ribancot, elköltözött New York-ba Los Angeles-ből, és hát az Ő pénzéből élünk. Persze nyáron dolgozom, és suli közben is, amennyit csak tudok, de ezt a pénzt hülye lennék 'anyára' költeni.

Ahogy kiléptem az ajtón Louis-val és Kurt-tel találtam szembe magam. Szorosan megöleltem mindkettőjüket, majd elindultunk. Akkor gondoltam bele először, milyen furcsán nézhettünk ki így hárman. Egy hippi, egy emo és valami furcsa gót-punk-rock-grunge keverék.
Kellemes szeptemberi reggel volt. Ahogy egyre közeledtünk az iskola felé, sokkal szorosabban fogtam a fiúk kezét. Nem, nem voltam ideges, vagy hasonló, csak tudnom kellett, hogy ott lesznek nekem. Biztatón rám mosolyogtak, majd beléptünk az iskola kertjének kapuján. Akkor láttam meg Őt. Ott állt a nagy ajtó előtti lépcsőn és valami szőke lányt ölelt át. Ahogy elmentünk előttük, néhány pillanatra rám nézett, s a mosoly, amit anno annyira szerettem, lehervadt arcáról. Nagyot nyelve elfordítottam fejem, s besétáltam az épületbe. Az első órám matematika volt, s sajnos se Louis-nak se Kurt-nek nem volt velem órája. Bementem a terembe, ahol leültem az egyik leghátsó padba. Kiosztották az órarendeket és a könyveket, majd el is kezdtük a tanulást. Már első nap... Amíg a tanár éppen az egyenletekről magyarázott, Én MIW feliratokat firkáltam a könyvembe. Végre valahára kicsöngettek, s kimehettem a teremből. Az egész nap így telt, unalmasan, egészen a harmadik szünetig.

- Kérsz egyet? - kérdezte Lou felém nyújtva cigis dobozát. Kivettem egyet s ajkaim közé helyezve meggyújtottam. Kurt is ugyanígy tett, majd Ők beszélgetni kezdtek, míg Én a kerítésnek dőlve figyeltem Őket. Karikákat fújtam a füstből.
- Hé, ribanc! - hallottam meg egy számomra túl ismerős hangot. Mélyet szívva a cigiből a hang irányába fordultam, ahogy a közelünkben mindenki. Zack haverjai és ribancai a háta mögött röhögcséltek. - Visszajött érted a Sátán? - röhögött fel.
- Ja. - válaszoltam nyugodtan, mélyen szemeibe nézve.
- És anyád hogy van? Idáig hallom a nyögéseit. - egyik kezét füléhez emelte és félkört formált ujjaival. Úgy tett, mint aki hallgatózik.
- Hé, állj már le, baszd meg! - állt mellém idegesen Lou.
- Mert mi lesz, rám küldöd a démonjaid? - röhögött Zack nagyképűen. Lou már készült visszaszólni, de leállítottam.
- Ja. - válaszoltam újból nyugodtan. Láttam rajta, zavarja, hogy nem tud felidegesíteni.
- Épp Louis-val beszéltem, ha feltűnt volna emo-s kurva. - sziszegte.
- Ó, Én kurva? Akkor Paris micsoda? - mondtam monoton hangon a háta mögött álló lányra utalva. Mélyet szívtam cigimből.
- Őt ne keverd bele, Sátán szajhája. - lépett közelebb fenyegetően. Igazság szerint már nem is féltem, hogy esetleg újra megüt. Arcunkat csak néhány centiméter választotta el.
- Baszd meg. - suttogtam, s közben ajkaira fújtam a bent tartott füstöt. Szemei elsötétültek, s pofon vágott. Eldobtam a cigarettát, s nekiugrottam. Ütöttem, rúgtam, haraptam ahol csak értem. Eközben Ő sem maradt tétlen. Ő is ütött. Hirtelen mindkét karomat két-két kéz ragadta meg s elrántottak. Éreztem a vér ízét a számban. Üvöltöttem, vergődtem, de Kurt-ék nem engedtem el. Alig láttam a szemembe hulló fekete hajtól. Mikor kicsit lenyugodtam elengedtek s megráztam fejem, hogy kitisztuljon látóterem. Az egész iskola körénk gyűlt. Kezeim, arcom tiszta vér voltak, míg Zack-nek csak az orra vérzett. Lassan odaléptem hozzá. Mélyen szemébe néztem, majd leköptem. A véres nyál szemét találta el. Diadalittas mosollyal arcomon megfordultam, s utat törve a tömegbe elindultam az épület felé.
Talán mindenki pszichopatának nézett, végül is véres arccal és kezekkel, vigyorogva közlekedtem.  

1. fejezet - Csak a szex

Pierce The Veil - Bulletproof Love

Meg lehet tanulni, hogy a megfelelő férfit szeressük? Persze. Inkább azzal van gond, hogy elfelejtsük a nem megfelelő férfit, aki csak úgy belépett az életünkbe, kopogtatás nélkül, mert arra járt, és látta, hogy nyitva az ajtó. - Paul Coelho

Más akartam lenni miatta, amiatt az ember miatt, akit akkor mindennél jobban szerettem. Felhagytam a gót stílussal, és úgy kezdtem öltözködni, mint mindenki más, csak hogy neki tetszek. Nem hallgattam többé' metált, hanem Wiz Khalifa-t és Lil Wayne-t. Egy fiú miatt. És hogy megérte-e? Akkor azt gondoltam, teljesen. Mert végre észrevett. Észrevett, és milyen boldog voltam, hogy egy olyan fiú, mint Ő végre rámnéz! Ha tudtam volna, mit forgat a fejében!  Ha tudtam volna, hogy nem is szeret, csak a szexre kellek neki! Elvette a szűzességem, megalázott, és Én tűrtem, akármit is tett velem. Mert szerettem. Figyelmen kívűl hagytam mindent, és mindenkit, és vakon követtem. Halálosan szerelmes voltam belé. Halálosan...

- Rose, hagyj! - kiabált Zack. - Nem szeretlek, értsd meg!

- Nem gondolhatod komolyan... - zokogtam. 

- Menj innen! Utállak, nem érted? - üvöltött.

- Mondd a szemembe, ha tényleg így gondolod! - mondtam.

- Utállak Rosaline Anne Campbell, minden egyes porcikádat utálom, ronda vagy és kövér. - sziszegte kegyetlenül. Kezeimet szám elé kaptam, és golflabda nagyságúra kitágult szemekkel néztem rá. Újra zokogásban törtem ki. 

- Azt mondtad, hogy szeretsz. - szipogtam kétségbeesve. 

- Hazudtam, Rose. - szorította ökölbe kezét. - Nem szeretlek, soha nem is szerettelek.

- Akkor...? 

- Szex. - nevetett fel ördögien. - Szerinted mi más lett volna? 

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Nem lehet. - zokogtam, s nekitámaszkodtam a mögöttem lévő ház falának. 

- Rose, értsd meg baszki, hogy vége! - ordított. Alig láttam valamit Zack-ből, az útról éppenhogy elért a sikátorig egy lámpa fénye. 

- Azt mondtad, szeretsz. - suttogtam.

- Nem szerettelek, fogd már fel! Soha nem is foglak! - üvöltött magából kikelve. 

- Zack, Én szeretlek. - zokogtam. 

- Leszarom, nem érdekel, hidegen hagy! - kiabált. 

- Kérlek, beszéljük meg! - nyúltam karja után, de ellökte. - Zack, kérlek! - zokogtam, s megfogtam kezét.
- Hagyj már, ribanc! - üvöltött, s pofon vágott. Megtántorodtam az ütéstől, s elestem. - Értsd meg, hogy vége! - üvöltött, s bordán rúgott. Felordítottam a fájdalomtól, de nem tudtam megmozdulni. Tovább rugdosott, ütött. Éreztem, hogy számból habzó vér folyik, orromból s a fejemen keletkezett sebből szintén ömlött a folyadék. Zack rúgott egy utolsót, egy óriásit, majd megalázóan felnevetett, leköpött, és elment. Nem tudtam mit csinálni. Csak ott feküdtem, zokogtam, de felkelni nem bírtam.
- Hé, jól vagy? - kérdezte egy hang, majd lábdobogást hallottam, s valaki leguggolt mellém. - Úristen, kórházba kell vinni. Kurt, hívd a mentőket! Hé, hallasz? - kérdezte az ismeretlen. - Rose, hallasz? - Ezután már nem pontosan emlékszem mindenre, csak hogy mikor felébredtem a kórházban két srác volt bent velem. Megismertem Őket, mindkettőjükkel egy osztályba jártam, de életemben nem beszéltem velük egy szót sem. Az egyik, Kurt Harris magas, barna raszta hajú, barna szemű hippi fiú volt. Zöld batikolt póló volt rajta, bő, barna nadrággal. A másik, Louis Ramsay, kicsivel alacsonyabb volt, bár nálam még mindig magasabb. Inkább emo-nak mondtam volna kék szemébe fésült fekete haja, piercingjei, kockás nadrágja és Fall Out Boy-os felsője alapján. Ahogy levegőt vettem éles fájdalom hasított mellkasomba, amitől felszisszentem. Kurt-ék rám kapták tekintetüket.
- Hívok orvost. - állt fel a hippi és sietve kiment a szobából. Louis egy ideig csak feszengett székében, majd megkérdezte, hogy emlékszem-e ki tette. Először hazudni akartam. Végül elmondtam, hisz' mégiscsak megmentették az életem, tartozom ennyivel.
- De hát Ő nem a barátod? - kérdezte értetlenül Louis.
- Épp szakítottunk. - mondtam nagyot nyelve. Nem tudtam felfogni, hogy ezt tette velem. Zack megvert. Szemeim megteltek könnyekkel, s mire észbe kaptam már hangosan zokogtam. Bordáim iszonyatosan fájtak, de nem tudtam ezzel foglalkozni.
- Öhm... Én nagyon sajnálom, hogy ez történt, és... Megverem, ha akarod, komolyan. Nem értem, hogy tehet valaki ilyet egy lánnyal, meg úgy egyébként akárkivel. - ölelt meg esetlenül Louis. Később kiderült, hogy eltört egy bordám, csúnyán megzúzódott a jobb bokám, felszakadt a bal szemöldököm és a szám.
Hogy anyám keresett-e amíg kórházban voltam? Jó vicc. Valószínűleg éppen teljesen részegen mászott rá egy újabb pasasra. Viszont Louis-ék végig ott voltak velem. Egy éjszaka ott is aludtak. Minden egyes nap bejöttek, hoztak mindenféle édességet, bár egyiket sem ettem meg, mert 'kövér voltam'. Végül nagyon jó barátok lettünk. Igaz barátok. 

Prológus

KoRn - Right Now

Ahogy mindig is hitte, a fájdalom az egyetlen, ami az embert igazán élteti. A fájdalom megmarad, míg a gyönyör mindig elillan, akár egy füstfelhő, ha megpróbálják megragadni. A fájdalom megkeseríti, de úgy tűnik, egyben össze is tartja az életet. Ráébreszti az embert, mennyire kicsi, gyenge és sebezhető is valójában. A fájdalom a legelemibb dolog, ami az embereket előreviszi, összefűzi és megmutatja, milyenek is valójában. Eszükbe juttatja, hogy csak halandók, a természet parányi részei.

- Dan Schmidt

Más - egy egyszerű szó, mégis mit nem képesek megtenni az emberek, csak mert valaki más. Ha nem úgy öltözködsz, mint a többiek, már nem szeretnek, kiközösítenek. Ha a közösségi oldalakon nem minden képed alatt van ott a YOLO hashtag, nem vagy közéjük való. Ha nem Snoop Dogg-ot vagy 50 Cent-et hallgatsz, kicsinálnak. És miért? Mert Te mersz más lenni. Legbelül, csak azt kívánják, bár olyan bátrak lennének, mint Te, és feltudnák vállalni önmagukat. Ha tegyük fel feketét hordasz, van néhány piercing-ed, fekete a hajad és szereted a metál zenét akkor Sátánista vagy. Mindenki azt mondja 'légy Önmagad!', s ha az 'Önmagad' nem ugyanazt jelenti, mint náluk, elítélnek. Ribanc leszel, Sátánista, emo, kövér, csúnya... És ez tönkretesz. Nem bízhatsz többé' senkiben, mindenki kihasznál, mindig van nálad jobb. De ez ne bátortalanítson el. Maradj aki vagy, akár zavar másokat, akár nem. Mert - ahogy Kurt Cobain mondta - ha olyan valaki akarsz lenni, aki nem vagy, az idő pocsékolás. És igaza van. Soha ne változz meg senki, és semmi miatt. Én egyszer megtettem, soha többet nem fogom. Azt hitték, nincs ára, ha megbántanak. Rosszul hitték. Mert Én, Rosaline Anne Campbell nem tűrtem ezt tovább. Elegem volt az utálkozásokból és a plasztik ribancokból.

Na, de kezdjük is az elején.

Sziasztok:)

Ez egy Ricky Horror fanfiction, nem tudom hányan olvassák majd, de nem azért írom, hogy sok legyen az olvasók száma, hanem mert jól esik írni. És bocsánat, ha valami nem úgy van a MIW-vel kapcsolatban, mint a valóságban, de Én sem tudhatok róluk mindent;)

Ennyi lenne:)