 |
| Pierce The Veil - Bulletproof Love |
Meg lehet tanulni, hogy a megfelelő férfit szeressük? Persze. Inkább azzal van gond, hogy elfelejtsük a nem megfelelő férfit, aki csak úgy belépett az életünkbe, kopogtatás nélkül, mert arra járt, és látta, hogy nyitva az ajtó. - Paul Coelho
Más akartam lenni miatta, amiatt az ember miatt, akit akkor mindennél jobban szerettem. Felhagytam a gót stílussal, és úgy kezdtem öltözködni, mint mindenki más, csak hogy neki tetszek. Nem hallgattam többé' metált, hanem Wiz Khalifa-t és Lil Wayne-t. Egy fiú miatt. És hogy megérte-e? Akkor azt gondoltam, teljesen. Mert végre észrevett. Észrevett, és milyen boldog voltam, hogy egy olyan fiú, mint Ő végre rámnéz! Ha tudtam volna, mit forgat a fejében! Ha tudtam volna, hogy nem is szeret, csak a szexre kellek neki! Elvette a szűzességem, megalázott, és Én tűrtem, akármit is tett velem. Mert szerettem. Figyelmen kívűl hagytam mindent, és mindenkit, és vakon követtem. Halálosan szerelmes voltam belé. Halálosan...
- Rose, hagyj! - kiabált Zack. - Nem szeretlek, értsd meg!
- Nem gondolhatod komolyan... - zokogtam.
- Menj innen! Utállak, nem érted? - üvöltött.
- Mondd a szemembe, ha tényleg így gondolod! - mondtam.
- Utállak Rosaline Anne Campbell, minden egyes porcikádat utálom, ronda vagy és kövér. - sziszegte kegyetlenül. Kezeimet szám elé kaptam, és golflabda nagyságúra kitágult szemekkel néztem rá. Újra zokogásban törtem ki.
- Azt mondtad, hogy szeretsz. - szipogtam kétségbeesve.
- Hazudtam, Rose. - szorította ökölbe kezét. - Nem szeretlek, soha nem is szerettelek.
- Akkor...?
- Szex. - nevetett fel ördögien. - Szerinted mi más lett volna?
- Nem. - ráztam meg a fejem. - Nem lehet. - zokogtam, s nekitámaszkodtam a mögöttem lévő ház falának.
- Rose, értsd meg baszki, hogy vége! - ordított. Alig láttam valamit Zack-ből, az útról éppenhogy elért a sikátorig egy lámpa fénye.
- Azt mondtad, szeretsz. - suttogtam.
- Nem szerettelek, fogd már fel! Soha nem is foglak! - üvöltött magából kikelve.
- Zack, Én szeretlek. - zokogtam.
- Leszarom, nem érdekel, hidegen hagy! - kiabált.
- Kérlek, beszéljük meg! - nyúltam karja után, de ellökte. - Zack, kérlek! - zokogtam, s megfogtam kezét.
- Hagyj már, ribanc! - üvöltött, s pofon vágott. Megtántorodtam az ütéstől, s elestem. - Értsd meg, hogy vége! - üvöltött, s bordán rúgott. Felordítottam a fájdalomtól, de nem tudtam megmozdulni. Tovább rugdosott, ütött. Éreztem, hogy számból habzó vér folyik, orromból s a fejemen keletkezett sebből szintén ömlött a folyadék. Zack rúgott egy utolsót, egy óriásit, majd megalázóan felnevetett, leköpött, és elment. Nem tudtam mit csinálni. Csak ott feküdtem, zokogtam, de felkelni nem bírtam.
- Hé, jól vagy? - kérdezte egy hang, majd lábdobogást hallottam, s valaki leguggolt mellém. - Úristen, kórházba kell vinni. Kurt, hívd a mentőket! Hé, hallasz? - kérdezte az ismeretlen. - Rose, hallasz? - Ezután már nem pontosan emlékszem mindenre, csak hogy mikor felébredtem a kórházban két srác volt bent velem. Megismertem Őket, mindkettőjükkel egy osztályba jártam, de életemben nem beszéltem velük egy szót sem. Az egyik, Kurt Harris magas, barna raszta hajú, barna szemű hippi fiú volt. Zöld batikolt póló volt rajta, bő, barna nadrággal. A másik, Louis Ramsay, kicsivel alacsonyabb volt, bár nálam még mindig magasabb. Inkább emo-nak mondtam volna kék szemébe fésült fekete haja, piercingjei, kockás nadrágja és Fall Out Boy-os felsője alapján. Ahogy levegőt vettem éles fájdalom hasított mellkasomba, amitől felszisszentem. Kurt-ék rám kapták tekintetüket.
- Hívok orvost. - állt fel a hippi és sietve kiment a szobából. Louis egy ideig csak feszengett székében, majd megkérdezte, hogy emlékszem-e ki tette. Először hazudni akartam. Végül elmondtam, hisz' mégiscsak megmentették az életem, tartozom ennyivel.
- De hát Ő nem a barátod? - kérdezte értetlenül Louis.
- Épp szakítottunk. - mondtam nagyot nyelve. Nem tudtam felfogni, hogy ezt tette velem. Zack megvert. Szemeim megteltek könnyekkel, s mire észbe kaptam már hangosan zokogtam. Bordáim iszonyatosan fájtak, de nem tudtam ezzel foglalkozni.
- Öhm... Én nagyon sajnálom, hogy ez történt, és... Megverem, ha akarod, komolyan. Nem értem, hogy tehet valaki ilyet egy lánnyal, meg úgy egyébként akárkivel. - ölelt meg esetlenül Louis. Később kiderült, hogy eltört egy bordám, csúnyán megzúzódott a jobb bokám, felszakadt a bal szemöldököm és a szám.
Hogy anyám keresett-e amíg kórházban voltam? Jó vicc. Valószínűleg éppen teljesen részegen mászott rá egy újabb pasasra. Viszont Louis-ék végig ott voltak velem. Egy éjszaka ott is aludtak. Minden egyes nap bejöttek, hoztak mindenféle édességet, bár egyiket sem ettem meg, mert 'kövér voltam'. Végül nagyon jó barátok lettünk. Igaz barátok.
- Hagyj már, ribanc! - üvöltött, s pofon vágott. Megtántorodtam az ütéstől, s elestem. - Értsd meg, hogy vége! - üvöltött, s bordán rúgott. Felordítottam a fájdalomtól, de nem tudtam megmozdulni. Tovább rugdosott, ütött. Éreztem, hogy számból habzó vér folyik, orromból s a fejemen keletkezett sebből szintén ömlött a folyadék. Zack rúgott egy utolsót, egy óriásit, majd megalázóan felnevetett, leköpött, és elment. Nem tudtam mit csinálni. Csak ott feküdtem, zokogtam, de felkelni nem bírtam.
- Hé, jól vagy? - kérdezte egy hang, majd lábdobogást hallottam, s valaki leguggolt mellém. - Úristen, kórházba kell vinni. Kurt, hívd a mentőket! Hé, hallasz? - kérdezte az ismeretlen. - Rose, hallasz? - Ezután már nem pontosan emlékszem mindenre, csak hogy mikor felébredtem a kórházban két srác volt bent velem. Megismertem Őket, mindkettőjükkel egy osztályba jártam, de életemben nem beszéltem velük egy szót sem. Az egyik, Kurt Harris magas, barna raszta hajú, barna szemű hippi fiú volt. Zöld batikolt póló volt rajta, bő, barna nadrággal. A másik, Louis Ramsay, kicsivel alacsonyabb volt, bár nálam még mindig magasabb. Inkább emo-nak mondtam volna kék szemébe fésült fekete haja, piercingjei, kockás nadrágja és Fall Out Boy-os felsője alapján. Ahogy levegőt vettem éles fájdalom hasított mellkasomba, amitől felszisszentem. Kurt-ék rám kapták tekintetüket.
- Hívok orvost. - állt fel a hippi és sietve kiment a szobából. Louis egy ideig csak feszengett székében, majd megkérdezte, hogy emlékszem-e ki tette. Először hazudni akartam. Végül elmondtam, hisz' mégiscsak megmentették az életem, tartozom ennyivel.
- De hát Ő nem a barátod? - kérdezte értetlenül Louis.
- Épp szakítottunk. - mondtam nagyot nyelve. Nem tudtam felfogni, hogy ezt tette velem. Zack megvert. Szemeim megteltek könnyekkel, s mire észbe kaptam már hangosan zokogtam. Bordáim iszonyatosan fájtak, de nem tudtam ezzel foglalkozni.
- Öhm... Én nagyon sajnálom, hogy ez történt, és... Megverem, ha akarod, komolyan. Nem értem, hogy tehet valaki ilyet egy lánnyal, meg úgy egyébként akárkivel. - ölelt meg esetlenül Louis. Később kiderült, hogy eltört egy bordám, csúnyán megzúzódott a jobb bokám, felszakadt a bal szemöldököm és a szám.
Hogy anyám keresett-e amíg kórházban voltam? Jó vicc. Valószínűleg éppen teljesen részegen mászott rá egy újabb pasasra. Viszont Louis-ék végig ott voltak velem. Egy éjszaka ott is aludtak. Minden egyes nap bejöttek, hoztak mindenféle édességet, bár egyiket sem ettem meg, mert 'kövér voltam'. Végül nagyon jó barátok lettünk. Igaz barátok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése