10. fejezet - Nathaniel.

Gavin DeGraw - I Don't Want To Be

A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.

- Richard Bach

Két napja újra nem hallottam felőle semmit. Mióta mindketten bevallottuk egymásnak az érzéseinket, mintha megfutamodtunk volna. Louis-t megverte az apja, újra. Bal szeme körül hatalmas lila folt éktelenkedett, ami a smink alatt mondjuk annyira nem volt feltűnő, de felszakadt szája és bekötözött csuklója annál inkább. Kurt-tel semmi különös nem történt. Mindketten kikísértek a reptérre, anyának pedig csak hagytam egy üzenetet a hűtőn, hogy elutaztam. Nem hiszem, hogy nagyon zavarná. Mindkét fiútól érzelmes búcsút vettem, és még mielőtt felszállt volna a gép küldtem egy-egy SMS-t a MIW-es fiúknak, hogy egy ideig nem leszek itthon. 

Az ülésemre leülve feltettem fejhallgatóm, majd csatlakoztattam telefonomhoz és elindítottam a Fall Out Boy Infinity On High című albumát. Nem tudom, mikor aludtam el, de a mellettem ülő hölgy ébresztett fel, hogy megérkeztünk. A csomagokra körülbelül negyedórát vártunk, majd a kiléptem az óriási tengertömegbe. Nem kellett sokáig keresnem, azonnal megpillantottam apát egy óriási Rose feliratú táblát fogva. Sokat változott, mióta utoljára láttam. Haja kissé megőszült, arca kissé megöregedett, de ugyanazok a szürke szemek néztek rám csillogva, mint ezer éve.  Örültem, hogy látom, de nem tudtam megbocsájtani neki. Mosolyogva megölelt miközben azt mondogatta, mennyire hiányoztam neki. Nem válaszoltam. Akkor sem mondtam semmit, mikor beszálltunk fehér Ford Mondeojába. Ő pedig nem kérdezett semmit. Pontosan tudott mindent. Tudta, hogy anyu milyen állapotban van. Látta rajtam, hogy én milyen állapotban vagyok. Annyit mondott, hogy Anne otthon maradt főzni, hogy mire megérkezek, legyen mit enni, és hogy biztosan kedvelni fogom a gyerekeit. Az út további része csendben telt. Az ablakon néztem kifelé, és figyeltem amint egyre beljebb megyünk New York belvárosába. Hatalmas épületek mellett haladtunk el, míg le nem parkoltunk egy három emeletese hatalmas épület előtt, ami közvetlenül két társasház között foglalt helyet. Kétségkívül gazdag környék volt. Ahogy kiszálltam az autóból mindenfelé méregdrága ruhákba bújt tinédzsereket pillantottam meg. Apa kivette a bőröndömet a csomagtartóból míg én hátamra dobtam a táskát. Nagy levegőt vettem mikor apa kinyitotta az ajtót.

- Megjöttünk! - kiáltotta. Körbenéztem. Márvány. Sok márvány. Fényesség. Arany. Óriási volt minden. Egy lépcső vezetett felfelé szintén márványból, aranyozott korláttal. Feltehetőleg a konyhából, egy elegánsan öltözött negyvenes éveiben járó nő lépett ki, hatalmas mosollyal az arcán. Szőkés-barna haja volt és kék szemei. Gyönyörű volt.

- Szervusz Rose, Anne vagyok. - mutatkozott be, majd megölelt. - Már vártunk! Jenny, gyere csak! - nézett vissza a konyhába, ahonnan ezúttal egy körülbelül velem egyidős lány lépett ki. Nagyon szőke haja volt és nagyon kék szeme és nagyon ki volt sminkelve és nagyon hasonlított Anne-re. Összevont szemöldökkel nézett rám, majd biccentett.

- Helló. - mondtam egyik szemöldökömet felvonva.

- Jenny, segíts Chris-nek megteríteni, megtennétek? - kérte Anne lányát és apát, akik már el is tűntek a konyhában. - Nathaniel! - kiabált Anne a lépcsőn felnézve. - Mutasd meg Rose-nak a szobáját és segíts neki felvinni a holmijait! Mindjárt jön, drágám. - nézett ezúttal rám Anne. - Viszont odaég a muffin, mennem kell! - jutott hirtelen eszébe, majd eltipegett magassarkú papucsában. Egy ideig csak néztem az óriási aranyozott csillárt, mikor lábdobogást hallottam.

- Na figyelj, egy szabályom van, mégpedig, hogy az én szobámba nem jöhetsz... - szólalt meg egy hang, ami hirtelen elhallgatott. Odakaptam a fejem és megpillantottam egy fiút, akire valószínűleg minden második ember azt hitte, hogy lány, tekintve, hogy ki volt sminkelve és ki volt festve a körme. Egyébként pedig igen jól nézett ki. - Tyűha!  - mért végig alaposan. - Ezt most visszaszívom, mert te bármikor bejöhetsz a szobámba! - kacsintott.

- Te lennél Nathaniel? - kérdeztem.

- Csak Nate. Te pedig Rose. - mondta, majd közelebb jött és a kelleténél szorosabban ölelt magához. Ügyetlenül visszaöleltem, majd emlékeztettem, hogy meg kéne mutatnia a szobámat. - Na, gyere! - intett a fejével, majd felkapta a bőröndömet és elindult felfelé a lépcsőn. Követtem, és a második emeleten végigmentünk egy folyosón, majd Nate benyitott a harmadik ajtón, és ta-damm.

- Khm... - néztem körbe óriásira nyitott szemekkel a szobában. 

- Látom tetszik. - röhögött fel Nate. - Van saját fürdőszobád, de az is pont ugyanilyen régi, unalmas, ocsmány bútorokkal van berendezve. Viszont bármikor használhatod az enyémet. Meg az ágyamat is.  - vigyorgott.

- Na jó, Nathaniel, hagyj kipakolni! - forgattam meg szemeimet, majd kitessékeltem. Hamar bepakoltam a dolgaimat, nem hoztam sok ruhát, se egyebet. Nem terveztem sokáig maradni. Levettem az utazóruháimat, és átöltöztem egy fekete melegítősortba és egy szintén fekete trikóba. Felvettem fekete szőrmés papucsomat, majd elindultam le az étkezőbe. Apa, Jenny és Nate már az asztalnál ültek, Anne épp a csirkét tette az asztalra.

- Gyere, ülj ide mellém! - paskolta meg a maga melletti helyet Nate. Anne rám mosolygott, így odaültem. Láthatólag apa is örült, hogy Nate-tel 'jól kijövünk', Jenny viszont mindkettőnkre úgy nézett, mint a véres rongyra. Ittam egy kortyot vizemből, közben lelöktem Nate kezét combomról. Halkan felkuncogott. 

- Még hozzá sem nyúltál a tányérodhoz! Nem szereted a csirkét? - kérdezte Anne aggódva.

- Csak...nem vagyok éhes. - mondtam halkan. 

- Ó, ugyan már, hosszú utad volt, egyél egy-két falatot! És nagyon le is fogytál. Nem baj, majd Anne kosztja megoldja. - mondta apa.

- Nem vagyok éhes. - ismételtem meg. 

- Csak nem kövérnek érzed magad? - nézett rám ártatlanul pislogva Jenny. 

- Jenny! - szólt rá Anne.

- Elnézést... - motyogtam, majd felpattantam az asztaltól, és felrohantam. Még éppen hallottam, ahogy Nate nem túl szép jelzőkkel illetti húgát. Becsaptam magam után az ajtót, és arccal az ágyba zuhantam. Nem tudom, mennyi ideig feküdtem úgy, már csak arra eszméltem fel, hogy besüpped mellettem az ágy, és egy kéz megsimítja a hajam.

- Rose, tudom, hogy Jenny néha túl lő a célon. - mondta Anne. - Azt is tudom, hogy nehéz életed van. És talán Jenny-nek igaza volt. Talán anorexiás vagy bulémiás vagy, vagy csak a depressziód miatt nem eszel. Nem tudom, de én megpróbálok segíteni. Mit tehetek érted? - felnéztem rá. - Sírtál? - kérdezte letörölve könnyeimet, amikről én sem tudtam. - Mit tehetek érted, Rose? - két keze közé fogta arcom.

- Nem tudom... - mondtam. - Adj egy normális anyát. Adj egy apát, aki nem hagy ott az alkoholista anyámmal. Adj egy iskolát, ahol nem ítélnek el. Adj egy exet, aki nem vert meg. Adj önbizalmat. Adj egy normális életet. Add, hogy jól érezzem magam, add, hogy megtudjak bízni a fiúban, akit szeretek. Adj két olyan legjobb barátot, akiknek normális az életük és nem verik őket. Adj életet. - soroltam, s a végére már fuldokolva zokogtam. Anne semmit nem szólt, csak szorosan magához ölelt. Beszívtam hajának finom eper illatát, Claire De Lune parfümjét és szeretetét. Mérges voltam apára, hogy ott hagyott, mérges voltam rá, hogy nem hozott magával, mérges voltam rá, mert lecserélt. Utálni akartam Anne-t meg a hülye gyerekeit, mert elvették tőlem apát. De tudtam, hogy nem ők vették el. Tudtam, hogy apa ment el. És tudtam, hogy talán Anne helyettesíti majd azt, amit nem adatott meg nekem. Az anyukámat.

Nyolckor már ágyban voltam. A többiek a csirke maradékát ették, Anne viszont korán ágyba parancsolt, és azt mondta, ha nem akarok ne egyek, de holnaptól szépen lassan egyre többet eszek majd. Nem akar még orvoshoz küldeni, mert először családi körben akarja megoldani a problémát. Mindent elmondtam neki, minden mindegy alapon. De Őt érdekelte is, és megpróbált segíteni. Ettől pedig jobban éreztem magam. Kedves volt tőle. Nagyon. 

Az ágyam mellett lévő Hi-Fi toronyhoz csatlakoztattam a telefonom, és shouffle-re állítottam a zenéimet. Ami nem volt jó ötlet, tekíntve, hogy az összes Motionless In White album megvolt, így inkább csak All Time Low szólt halkan, hogy a többieket ne zavarjam. Nem tudtam aludni. Hajnali kettőkor éreztem úgy, hogy mindjárt, de eszembe jutott amit Jenny mondott, így újra csak zakatolt az agyam. 

Az ablakok nyitva voltak, hallottam New York City zajait. A taxikat, buszokat, a szombat este bulizó részeg embereket, a mentőket, mindent. Kitakaróztam és csupán egy REBEL feliratú, túlméretezett, sötétszürke pólóban és egy fekete csipkés bugyiban (amit már kitudja miért vettem) mentem ki erkélyemre, ahol nekitámaszkodtam a korlátnak és rágyújtottam egy cigire. Néztem az alattam elterülő forgalmas utat, majd megpillantottam a vágásaimat. Rossz volt rájuk nézni, közben viszont hiányzott a testi fájdalom, ami egy pillanatra elfelejtteti a lelkit. 

- Szóval a szobáink szomszédosak és az erkély közös? - kérdeztem az éppen kilépő Nate-et, aki csak egy melegítőnadrágban volt, ami az illendőnél lejjebb csúszott, így V-vonala teljes mértékben láthatóvá vált.

- Pontosan. - jött oda mellém, majd Ő is rágyújtott. - Meddig maradsz? 

- Mármint itt, New York-ban? A lehető legkevesebb ideig. 

- Miért?

- A barátaim Los Angeles-ben vannak, ott járok iskolába, ott van a nemlétező életem. - Nate mégközelebb jött, és átkarolta derekam. 

- Nathaniel, te mindenkit meg akarsz dugni? - kérdeztem hirtelen, néhany perces csönd után.

- Mmm... Igen. - bólintott, mire felnevettem. 

- És azt ugye tudod, hogy testvérek vagyunk? Mostmár.  - mondtam.

- Hm... nem vérszerint. Még csak féltestvérek sem vagyunk. Nem lenne vérfertőzés. Semmi ok az aggodalomra, nyugodtan szexelhetünk. - bólintott elégedetten, majd elnyomta a cigijét. Felnevettem, és én is elnyomtam a sajátomat. 

- Tudod, nem is lenne rossz ötlet, Nathaniel. - mondtam karjaimat nyaka köré fonva. Felvonta egyik szemöldökét, és elvigyorodott. Megmarkolta oldalamat és közelebb rántott magához. 

- Még csak most ismertük meg egymást. - suttogta.

- Idegenekkel dugok sikátorokban. Már most jobban ismerlek, mint a legtöbb fiút, akivel lefeküdtem. 

- Neked nincs senkid? - lepődött meg. 

- Lenne, ha nem lennék gyáva, és mernék bízni. Viszont köztünk szexuális vonzódáson kívűl semmi nem lesz. Így hát... - nem volt időm befejezni, ajkaival letámadta enyémeket. Mohón falta ajkaim, s én szememet lehunyva viszonoztam, miközben végig simítottam karjain, kidolgozott felsőtestén. V-vonalához érve ujjait belevájta oldalamba, amitől hangosan felnyögtem. Ajkait levezette nyakamra, s erősen szívni kezdte a vékony bőrt. Kezeim újra mellkasára tévedtek, s mikor ütőeremnél megharapta a bőrt, körmeimet bőrébe vájtam és végig karmoltam testét. Nate száját férfias morgás hagyta el, amitől kirázott a hideg. Elszakadt nyakamtól, s valósággal letépte pólómat. 

- Menjünk be. -  nyögtem, majd heves csókolózásba kezdve betántorogtunk Nate szobájába, amiről csak másnap vettem tudomást. Mármint arról, hogy milyen jól néz ki. Nate lefektetett ágyára. Lábaink összegabalyodtak, s ő oldalamat simogatta, míg én hátát. Percekig csak csókolóztunk. Ez addig tartott, míg Nate keze le nem vándorolt nőiességemig, s ujjaival csodákat nem kezdett ott lennt művelni.

- Nate... - nyögtem fel hangosan.

- Csss... - csitított. - Nem akarjuk, hogy meghalljanak igaz? - suttogott, majd ajkait enyémekre tapasztotta elfojtva ezzel nyögéseimet, később sikolyaimat.