 |
| Coldplay - Yellow |
- Albert Camus
Gondolatok ezrei kavarogtak fejemben. Nem engedhettem közel magamhoz Ricky-t, de mégis... Sovány karjaimat átfontam vékony lábaimon, s hátamat szobám ajtajának döntve felsóhajtottam. Nem akartam megbízni Ricky-ben. Vagyis... Megakartam, de nem tudtam. Egyszerűen nem tudtam magamhoz közel engedni, mert tudtam, úgyis fájdalom lenne a vége. Két napja nem ettem semmit, fájt a fejem, hányingerem volt, fáradt voltam, drogra volt szükségem, de a legfontosabb, egy ölelésre. Egy szoros ölelésre. Hogy valaki, azt mondja nincs semmi baj, majd együtt megcsináljuk. De kitől várhattam volna ezt? Kurt-nél és Lou-nál otthon ugyanez a helyzet. Más nincs. Nincs más, aki megtudna nyugtatni.
Elővettem telefonom zsebemből, s tárcsáztam Kurt számát. Ő az apjával élt, mert az anyja otthagyta Őket valami fiatalabb csávóért. Kurt apja újraházasodott, de a nő utálja Kurt-öt, és ez kölcsönös. Ezenkívűl az apja egy idegbeteg állat. Kurt három csörgés után felvette, majd gyorsan beleszólt, hogy 'Megyek!', és már le is tette. Elmosolyodtam, majd hívtam Louis-t. Az Ő szülei még együtt vannak, mert az anyja nem mer elválni. Megvan rá az oka, persze. Louis apja rendszeresen veri. Louis-t is megütötte nem egyszer, mikor megpróbált közbeavatkozni. Egyszer voltam náluk, akkor nekem is majdnem lekevert egy pofont az apja. Az alkoholtól elég agresszívvé vált. Louis is egy gyors 'Szaladok!' után lerakta.
Egy parkban sétáltunk, ahol a ma kissé hűvösebb időn kívül minden őszi effektus elmaradt. Értem ezalatt a fákról lehullott megsárgult leveleket, a kellemes őszi eső illatot, és eleve az egész ősz hangulatot. Egyedül voltunk a parkban, s épp egy fákkal szegélyezett betonúton sétáltunk. A madarak kellemes csicsergésén és a fák leveleit megzizegtető enyhe szélen kívül egy hangot sem lehetett hallani.
- Öhm... - kezdtem elég bizonytalanul, mire mindkét fiú rám kapta tekintetét, de Én a földet pásztáztam. - Ha van valaki, akibe valószínűleg belefogsz esni, de nem akarsz, akkor mit kell tenned?
- Ez nem így működik! - nevetett fel jóízűen Kurt, s Louis is elmosolyodott.
- Miért nem? - torpantam meg idegesen, s szembefordultam velük. - Mindenkinél jobban tudjátok, hogy nem lehetek szerelmes! Főleg belé nem! Ricky Horror-ba! Más rajongó örülne neki, de Én persze megint elégetetlen vagyok... Találkoztam vele kétszer, és hopp! Belé estem! Mi történik velem, hm?! - kiabáltam. Próbáltam lenyugtatni légzésem és szívverésem, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy a fiúk átnéznek a vállam fölött. Megfordultam, és ki volt ott? Hát persze, hogy Ő. Fekete hosszú ujjú pólót viselt, fekete csőfarmerrel és fekete Converse-vel. Ajkain apró mosoly bujkált. Szemtelenül jól nézett ki. Mellette Ryan Sitkowski egy Metallica-s pulcsiban, fekete csőfarmerben és fekete Vans-ban. Tagadhatatlan, Ő is jól nézett ki. Alaposan végigmért, majd Ricky-re nézett, aki még mindig engem figyelt, és vissza rám. Nem tudtam, mit reagáljak. Végül is a kedvenc zenekarom két tagja ott állt előttem teljes életnagyságban. Hirtelen felindulásból nekiugrottam Ricky-nek. - Mi a szarért vagy ott mindenhol?! - kiabáltam, s könnyek mardosták szemeimet. Ütöttem ahol értem, de két ütés után megfogta csuklóimat, s magához szorított. Egy ideig kapálóztam, majd átöleltem derekát és hangosan zokogva fúrtam arcomat nyakhajlatába.
- Protoje és Bob Marley a kedvenceim, érthető módon. - magyarázta Kurt.
- Vitathatatlan, Marley egy legenda, de nem az Én stílusom. - bólintott Ryan, majd beleivott kávéjába. Ryan házában voltunk, Allie nem volt otthon. Kurt, Louis és Én egy nagyobb kanapén ültünk, Én szorosan Kurt-hüz bújva, egy vastag pokrócba bugyolálva. A raszta egyik kezében egy bögrét tartott, amiben kávé gőzölgött, másik kezével engem ölelt. Louis a másik oldalamon ült, ujjaink összekulcsolva pihentek térdén. Ryan és Ricky a szemben lévő kétszemélyes fotelben pihentek. Csak Ricky és Én maradtunk ki a beszélgetésből, de végig egymás szemébe néztünk. Egyszer csak aprót biccentett a terasz felé, majd kérdőn rám nézett. Bólintottam, s kiszabadultam Kurt öleléséből. Mindenki kérdőn nézett felénk, mikor egyszerre felálltunk. Az utolsó dolog, amit a beszélgetésükből hallottam, hogy Ryan azt mondja a HIM szar, mire Ricky vigyorogva megfordult és bemutatott neki. Mindenki felnevetett, csak Én nem.
Kiléptünk az enyhén hűvösödő időbe, s amíg Én egyik kezemmel nekitámaszkodtam a korlátnak, Ricky háttal dőlt neki. Mindketten meggyújtottunk egy-egy cigarettát, s mélyen beleszívtunk. Ryan teraszáról pont lelehetett látni a partra, ahol kisgyerekek homokoztak vagy éppen a víz szélén pancsoltak. Nem egy szerelmespár ölelkezett a naplementében, s nekem összeszorult a szívem.
- Annyi mindent eltud rejteni egy mosoly. - szólaltam meg hirtelen, rekedten a sok hallgatástól. Ricky rám kapta tekintetét. - Pedig ki tudja? Lehet, hogy annak a kisfiúnak ott, aki a bátyjával van. Vagyis feltételezem, hogy a bátyja. Lehet, hogy nemrég haltak meg a szülei. Vagy azt a lányt a border collie-val, lehet, hogy megerőszakolták. Vagy a hippi pár. A szüleik lehet, hogy alkoholisták. Egyetlen mosoly, és mindenki elhiszi, hogy jól vagy.
- Te soha nem mosolyogsz. - jegyezte meg közelebb lépve hozzám.
- Minek? - horkantam fel. - Lou-ékon kívül mindenki leszarja, hogy mi van velem, minek fáradozni a műmosollyal? - vontam meg a vállam, s beleszívtam cigarettámba. Kellemes érzés volt, ahogy a nikotin átjárta testem. Hirtelen egy kezet éreztem meg derekamon. Összerezzentem. Ricky megfordított, így szembe kerültem vele. Tudtam, mi következik. Mindketten elnyomtuk cigarettáinkat, s ajkainkat egymáséira tapasztottuk. Abban a pillanatban, mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Mintha lennénk mi, egy apró burokban, és lenne a többi ember, a burkon kívül. A hasam bizsergett, térdeim remegtek, kezeim pedig hajába túrtak, míg övéi derekamon pihentek. Hirtelen észbe kaptam. Hát nem Én mondtam alig másfél órája, hogy nem akarok szerelmes lenni?! Pedig éppen azt csináltam. Ellöktem magamtól Ricky-t, s a korlátot átugorva a part felé vettem az irányt. Csak szaladtam, amíg el nem értem a kertkaput. Mikor kinyitottam, még egyszer visszanéztem. Ricky ott állt a teraszon. Arcáról csalódottságot és fájdalmat tudtam leolvasni. Könnyek mardosták szemeimet, de gyorsan megfordultam, mielőtt elsírtam volna magam. Még futottam két-három métert, majd összeestem és hangos zokogásban törtem ki. Könnyeim megállíthatatlanul szántottak végig arcomon, miközben mellkasomnál olyan fájdalmat éreztem, mintha tőrt döfnének belém. Fájt. Nagyon fájt.
Elővettem telefonom zsebemből, s tárcsáztam Kurt számát. Ő az apjával élt, mert az anyja otthagyta Őket valami fiatalabb csávóért. Kurt apja újraházasodott, de a nő utálja Kurt-öt, és ez kölcsönös. Ezenkívűl az apja egy idegbeteg állat. Kurt három csörgés után felvette, majd gyorsan beleszólt, hogy 'Megyek!', és már le is tette. Elmosolyodtam, majd hívtam Louis-t. Az Ő szülei még együtt vannak, mert az anyja nem mer elválni. Megvan rá az oka, persze. Louis apja rendszeresen veri. Louis-t is megütötte nem egyszer, mikor megpróbált közbeavatkozni. Egyszer voltam náluk, akkor nekem is majdnem lekevert egy pofont az apja. Az alkoholtól elég agresszívvé vált. Louis is egy gyors 'Szaladok!' után lerakta.
Egy parkban sétáltunk, ahol a ma kissé hűvösebb időn kívül minden őszi effektus elmaradt. Értem ezalatt a fákról lehullott megsárgult leveleket, a kellemes őszi eső illatot, és eleve az egész ősz hangulatot. Egyedül voltunk a parkban, s épp egy fákkal szegélyezett betonúton sétáltunk. A madarak kellemes csicsergésén és a fák leveleit megzizegtető enyhe szélen kívül egy hangot sem lehetett hallani.
- Öhm... - kezdtem elég bizonytalanul, mire mindkét fiú rám kapta tekintetét, de Én a földet pásztáztam. - Ha van valaki, akibe valószínűleg belefogsz esni, de nem akarsz, akkor mit kell tenned?
- Ez nem így működik! - nevetett fel jóízűen Kurt, s Louis is elmosolyodott.
- Miért nem? - torpantam meg idegesen, s szembefordultam velük. - Mindenkinél jobban tudjátok, hogy nem lehetek szerelmes! Főleg belé nem! Ricky Horror-ba! Más rajongó örülne neki, de Én persze megint elégetetlen vagyok... Találkoztam vele kétszer, és hopp! Belé estem! Mi történik velem, hm?! - kiabáltam. Próbáltam lenyugtatni légzésem és szívverésem, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy a fiúk átnéznek a vállam fölött. Megfordultam, és ki volt ott? Hát persze, hogy Ő. Fekete hosszú ujjú pólót viselt, fekete csőfarmerrel és fekete Converse-vel. Ajkain apró mosoly bujkált. Szemtelenül jól nézett ki. Mellette Ryan Sitkowski egy Metallica-s pulcsiban, fekete csőfarmerben és fekete Vans-ban. Tagadhatatlan, Ő is jól nézett ki. Alaposan végigmért, majd Ricky-re nézett, aki még mindig engem figyelt, és vissza rám. Nem tudtam, mit reagáljak. Végül is a kedvenc zenekarom két tagja ott állt előttem teljes életnagyságban. Hirtelen felindulásból nekiugrottam Ricky-nek. - Mi a szarért vagy ott mindenhol?! - kiabáltam, s könnyek mardosták szemeimet. Ütöttem ahol értem, de két ütés után megfogta csuklóimat, s magához szorított. Egy ideig kapálóztam, majd átöleltem derekát és hangosan zokogva fúrtam arcomat nyakhajlatába.
- Protoje és Bob Marley a kedvenceim, érthető módon. - magyarázta Kurt.
- Vitathatatlan, Marley egy legenda, de nem az Én stílusom. - bólintott Ryan, majd beleivott kávéjába. Ryan házában voltunk, Allie nem volt otthon. Kurt, Louis és Én egy nagyobb kanapén ültünk, Én szorosan Kurt-hüz bújva, egy vastag pokrócba bugyolálva. A raszta egyik kezében egy bögrét tartott, amiben kávé gőzölgött, másik kezével engem ölelt. Louis a másik oldalamon ült, ujjaink összekulcsolva pihentek térdén. Ryan és Ricky a szemben lévő kétszemélyes fotelben pihentek. Csak Ricky és Én maradtunk ki a beszélgetésből, de végig egymás szemébe néztünk. Egyszer csak aprót biccentett a terasz felé, majd kérdőn rám nézett. Bólintottam, s kiszabadultam Kurt öleléséből. Mindenki kérdőn nézett felénk, mikor egyszerre felálltunk. Az utolsó dolog, amit a beszélgetésükből hallottam, hogy Ryan azt mondja a HIM szar, mire Ricky vigyorogva megfordult és bemutatott neki. Mindenki felnevetett, csak Én nem.
Kiléptünk az enyhén hűvösödő időbe, s amíg Én egyik kezemmel nekitámaszkodtam a korlátnak, Ricky háttal dőlt neki. Mindketten meggyújtottunk egy-egy cigarettát, s mélyen beleszívtunk. Ryan teraszáról pont lelehetett látni a partra, ahol kisgyerekek homokoztak vagy éppen a víz szélén pancsoltak. Nem egy szerelmespár ölelkezett a naplementében, s nekem összeszorult a szívem.
- Annyi mindent eltud rejteni egy mosoly. - szólaltam meg hirtelen, rekedten a sok hallgatástól. Ricky rám kapta tekintetét. - Pedig ki tudja? Lehet, hogy annak a kisfiúnak ott, aki a bátyjával van. Vagyis feltételezem, hogy a bátyja. Lehet, hogy nemrég haltak meg a szülei. Vagy azt a lányt a border collie-val, lehet, hogy megerőszakolták. Vagy a hippi pár. A szüleik lehet, hogy alkoholisták. Egyetlen mosoly, és mindenki elhiszi, hogy jól vagy.
- Te soha nem mosolyogsz. - jegyezte meg közelebb lépve hozzám.
- Minek? - horkantam fel. - Lou-ékon kívül mindenki leszarja, hogy mi van velem, minek fáradozni a műmosollyal? - vontam meg a vállam, s beleszívtam cigarettámba. Kellemes érzés volt, ahogy a nikotin átjárta testem. Hirtelen egy kezet éreztem meg derekamon. Összerezzentem. Ricky megfordított, így szembe kerültem vele. Tudtam, mi következik. Mindketten elnyomtuk cigarettáinkat, s ajkainkat egymáséira tapasztottuk. Abban a pillanatban, mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Mintha lennénk mi, egy apró burokban, és lenne a többi ember, a burkon kívül. A hasam bizsergett, térdeim remegtek, kezeim pedig hajába túrtak, míg övéi derekamon pihentek. Hirtelen észbe kaptam. Hát nem Én mondtam alig másfél órája, hogy nem akarok szerelmes lenni?! Pedig éppen azt csináltam. Ellöktem magamtól Ricky-t, s a korlátot átugorva a part felé vettem az irányt. Csak szaladtam, amíg el nem értem a kertkaput. Mikor kinyitottam, még egyszer visszanéztem. Ricky ott állt a teraszon. Arcáról csalódottságot és fájdalmat tudtam leolvasni. Könnyek mardosták szemeimet, de gyorsan megfordultam, mielőtt elsírtam volna magam. Még futottam két-három métert, majd összeestem és hangos zokogásban törtem ki. Könnyeim megállíthatatlanul szántottak végig arcomon, miközben mellkasomnál olyan fájdalmat éreztem, mintha tőrt döfnének belém. Fájt. Nagyon fájt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése